Eredetileg a Balaton-körbetekerésról akartam írni egy beszámolót, de azért ebben mégis csak több van, mint leírni, hogy széttört a popim két nap alatt….

Bizony, mentünk-hajtottunk két napig. A létünk és küldetésünk az, hogy a motivációt, ami minket is hajtott a cél felé Nektek átadjuk és segítsünk. A Cleansanity brokkolis logó is ezt tükrözi. 

Meg akartam osztani, hogy nálam hol jött el a fordulópont, amikor eldöntöttem, hogy le tudom győzni a saját beszűkölt korlátaim és képes vagyok menni a célomig. 2012-ig vissza kell menni, amikor céges csapatépítőre mentünk, hogy meghódítsuk Európa negyedik legnagyobb hegycsúcsát a Grossglocknert.

Mondanom sem kell, hogy előtte a házi edzéseken kívül nem sokat csináltam, nem Insanityztem még, de már jó fizikummal rendelkeztem. Mégsem repestem az örömtől, hogy tapasztalat nélkül kell nekivágni a hegymászásnak. Csomó kifogást kerestem, hogy kihúzzam magam alóla. A főnököm viszont megmondta: ha egyvalaki lemondja, senki nem megy… fasza….

Oké, induljunk neki. Úgy írom le, ahogy én megéltem, mindenkinek más, ki könnyen vette, ki nehezebben. A Grossglockner  3798 m magas, a szállásunk, 2600 m körül volt, én azt mondtam, hogy az első pihenőig csak el kéne menni. Hajnali 2:30-kor keltünk, csákány, védősapka, hágóvas  a kézbe, fejlámpa felkapcs és indulás. Egy órát botorkáltunk a töksötétben, száraz sziklákon, amíg el nem értünk egy gleccserhez. Hágóvasakat fel, és hajrá. Itt kérdeztem meg magamtól először, hogy mi a fenét keresek én itt???? A csapat egy része visszafordult. Eldönthettem: bevállalom, vagy nem. A csapatomnak hála, már viszonylag elöl jártunk és a folytatás mellett döntöttem. Annyira furcsa és nehéz volt maga a levegővétel, a mozgás abban a magasságban és környezetben. Nem is érdekelt, hogy tisztán látom a Tejutat, szimplán a saját nyűgjeimmel voltam elfoglalva.

  

Nagyon meredek volt a gleccser, ilyen féloldalasan kellett felfelé haladni, hogy elérjük a sziklás részt. Aha, a szikla és a gleccser között volt egy 1-2 méter széles szakadékocska, amin át kellett mászni és majd neki a sziklának felfelé. Na itt borultam ki. Sírtam, csak azt magyaráztam, hogy nem tudom megcsinálni, szorítottam a kötelet, amivel a kollégáimhoz voltam kötve. Komolyan nem tudom, hogyan mentem át azon a szakadékon és hogyan jutottam el a következő etaphoz. Annyira emlékszem, hogy dróttal voltunk rögzítve, tehát biztonságban voltunk, de akkor is rendesen halálfélelmem volt.

Ezzel nem volt vége, 1 órán át sírtam azt hiszem. Sokk, hiszti is tuti volt benne, komfortzónából totál kizökkentve. A következő környezet, ami elém tárult olyan volt, mintha nem is a Föld nevű bolygón sétálnék. Sziklák, palaszerű táblák mindenhol. Menjél át….

Összesen 5 órát másztunk. Reggel 8:30-kor értünk fel 3400 méterre. Itt azt mondtam, hogy elég, nem megyek tovább, ezzel is remek eredményt értem el. Innét már csak 6-8 ember folytatta az utat. 3 órát kellett pihennem, mire meg tudtam indulni lefelé. A fenébe kívántam az egészet. Lefelé persze nagyon jó kedvem volt, és sütött a nap, gyönyörű volt a táj, és tudtam mire számítsak, ezért az újabb 5 órás túrának már kevesebb félelemmel álltam neki.

Vicces, hogy miközben ezt írom, még így is megborzongok. És csak zárom a fejem… hogy csináltam? Isten fogta a kezem. Ez biztos. Nem akartam lebőgni sem, a büszkeségem is benne volt, és az, hogy a komfortzónámon kívül zökkentem, hihetetlen eredményekre sarkallt. Egy kollégám jelenléte meghatározó volt, összekovácsolt minket, azóta ő olyan nekem, mint egy báty. Felmentem, megcsináltam…. és lejöttem egy darabban.

Aztán a Lifetilten keresztül megtaláltam az Insanityt. Nem volt kérdés, hogy NEKEM EZ A PROGRAM KELL. Két hónapig majdnem minden nap a komfortzónámon kívül voltam 😀

Eltelt két év, kétszer csináltam meg az Insanityt, Asylumot. Közben remek csapatot fedeztem fel, akik csak Shaun T-vel voltak hajlandóak edzeni. Közösségben erősítettük egymást. De mégis hiányzott az igazi kizökkentő érzés.

És jött a következő kihívás: tekerjük körbe a Balcsit családilag, a nagybátyámmal és a tesómmal. Szoktunk együtt ilyen családi aktív pihenést szervezni, a bácsikám remek partner ebben ❤ Igazából úgy gondoltam jó kondiban vagyok, nem lesz gond. Kajával jól bespájzoltunk, béreltünk bringát. De se szállásunk nem volt, sem pedig párnás gatyánk. Azzal sem számoltam, hogy a monoton kardiózást nem végeztem még ilyen hosszan sosem. Az időjárás volt a másik olyan tényező, ami kiszámíthatatlan 2014 nyarán, a Balaton Soundos, dagonyázós idő után meg pláne.

Volt egy kis vita abból, hogy kettő vagy három nap alatt teljesítsük a távot, végül a bácsikám beleültette a bogarat a fülünkbe, hogy ezt bizony lehet teljesíteni 2 nap alatt. Bogival egyből éreztük, hogy úúú igen végre egy új kihívás, és belógattuk a magunk brokkoliját a távolba, cél: első nap 103 km, második nap pedig 102 km tekerése. Indulás Somogysámsonból (Balatonkeresztúr mellől, az északi parton).

Első nap nem is volt gond, kb kétóránként pihentünk, ettünk, nyújtottunk!! De bizony 8 óra tekerés után az északi parton már elegem volt mindenből. És le merem írni, hogy az utolsó 20 km előtt egy akkora lángost toltam be, hogy még! Bogi az utolsó szakasz előtt, kb 7 körül bealudt az étteremben, mert kényszerszünetet kellett tartani az eső miatt. Végül, amikor már kezdett elállni, pedzegettem, hogy oké, lassan indulni kéne, ha tartani akarjuk a menetrendet… Nagyon nehezen indultunk meg, csöpögött az eső és én rögeszmésen csak magyaráztam, hogy oké, 20 km az a mi tempónkban bizony jó másfél-két óra lesz, de ez már menni fog, sokat pihentünk és Balatonfűzfőig nem állhatunk meg! Nem állhatsz meg. menned kell. Ott a célod, és majdnem a fele mögötted van. Mit csinálsz? Megtorpansz? Baromira nem. Húzzál tovább, kapard össze a maradék erődet, mert a blokk úgyis a fejedben van. A tested többre képes! Így 12 óra tekerés után sikerült eljutni a célba első este. Körülbelül egy órán belül már ágyban voltunk, a futball vébé döntő egyetlen gólját elaludtam….

Második  nap: gigareggelivel kezdtünk, rohantam a patikába lóbalzsamért, mert a térdem bizony nem akarta, hogy tekerjünk. Plusz csomagot is kaptam, hogy a bácsikám kevesebb terhelést kapjon. Meg kell mondjam, hogy a Balaton egész partján szuper strandok vannak, jó lett volna megállni strandolni, de ezt majd jövőre 😀 Igazából a második nap a Siófok előtti szakasz bizonyult igazán nehéznek, mert ott aztán elég magasan kell menni, de innen volt a legszebb a kilátás.

    

Aztán ahogy fogytak a kilométerek, egyre vidámabbak lettünk és szerencsére magammal vittem a kedvenc hangszórómat, amit a Különleges Játék Webáruház biztosított 🙂 Ráküldtük az iPhone-ra, és az utolsó  2 órát bömbölő zenével, énekelve tettük meg. Emitt róla az instavideó! 😀

Érkezés: Balatonmáriafürdő, bringapont. Boldogsááááág, büszkeség és hála!!!!

Mit ettünk? A bácsikánknál a másik nagy előny és kincs az éléskamrában, hogy minden háztáji! Akkora tojások és zöldségek kerültek a tányérunkra, meg háziszalámi, házi nyúlsült és házi pipisült, amiből bőven spájzoltunk energiából! Plusz vittünk magunkkal mindenféle gyors és egészséges ropogtatni valót. Pl a CBA prímában lehet venni 145 Ft-ért ezt a Yogo Cruchot (tartalmaz ugyan cukrot, de keveset), meg az Aldiból kókuszvizet, halkonzerveket és ProBody kenyeret.

Szóval igen, néha kellenek új kihívások, a sportban is. Ki kell zökkennünk a komfortzónából, hogy eredményeket produkáljunk, és néha ehhez ShunT, néha a család segít hozzá.  píszáut!