Céltudatos, tervezett tervezetlenség – Kialakítom a saját endomorf programom!

Mindenkinek vannak olyan szakaszok az életében, amikor úgy érzi minden fenekestül felfordul körülötte. Ez persze lehet pozitív és negatív töltetű. A közös pont mégis az, hogy mindegyik átfordulhat egyfajta “önpusztító” folyamatba, csak nem mindegy, hogy ezt hogy éljük meg. Ennek okán kezdtem bele a saját endomorf programomba. Újra szét kell lőnöm magam körül a korlátokat úgy, hogy közben remekül érezzem magam.

endomorfteaser.jpg

Sok sok változás történt velem mostanság. Munkába álltam, költöztem kétszer is. Kiszakadtam a megszokott környezetből, ahol sikert sikerre halmoztam. A siker boldogít mint mondottam volt korábban. Olyannyira, hogy a nagy igyekezetben, és sok változás feldolgozása alatt sikerült kissé elhanyagolni magam. Bár ehhez társult, az is, hogy az új környezetet, az új életritmust fel kellett vennem. Mindig mondom a változás jó, ha tudjuk kezelni. Nekem ez nem indult egyszerűen. Lesérültem, pihennem kellett. A színházi előadások után folyton ünnepeltünk, másoknak raktam össze étrendet, és egyszerűen éreztem, hogy jól vagyok. Így kirobbanó energiával indultam az új utamra. Közben fel sem tűnt, hogy felszaladt az 3 kiló, és úgy hogy a kajára mindig figyelek.

Az újdonság varázsa mellett, azért volt időm a tükör előtt állni, mint mindig 🙂 És hát… nem igazán tetszett amit láttam. Amint a térdsérülésem rendbe jött, máris elhatároztam, hogy “visszacsinálom” magam. És igen, nem nagy cucc az a 3 kilo, meg kapom is a “most jól nézel ki” szöveget, de aki egyszer ledobja a rengeteget, az sosem lesz teljesen elégedett, és benne marad a félsz annak tudatában, hogy bizony hízásra hajlamos. Itt nem csak a kinézetről van szó. A vitalitásról, energiaszintről, általános egészségi állapotról. Kell a jó közérzet na. Nem kell a félsz. Köszi azoknak akik úgy vélik jó ez így, de amíg én nem érzem ugyanezt, addig nem megyek a véleményükkel semmire.

A kulcs: Ismerd ki magad! Másoknak is tettem össze szuper személyre szabott étrendet, edzéssel. Magamnak is menni fog. Figyelembe vettem az életritmusom, a fittségi szintem, a testtípusom (ami ugye a kényes endomorf), a vélhető anyagcseretípusom, és a vércsoportom. És rá kellett jönnöm, hogy olyan kis korcs vagyok, akinek minden ütközik mindennel. (pl.: vércsoportom szerint legyek kvázi vega, meg gluténmentes, anyagcseretípus szerint -ami esetemben mellékvese- mehet a glutén de néha még a finomított ch is, endomorfságomnak hála hanyagoljam a ch-t, és még sorolhatnám a korcsosult keresztmetszeteket). Mivel kiismertem magam, tudom, hogy mi a jó a testemnek, mitől tudok hízni, és mi kedvező nekem. Ezt igazítom főleg a testtípusomhoz, és természetesen az edzésemhez.

Az edzés: szintén olyan lesz ami biztosítja a jó közérzetet. Két hete nyomom. Amire nagyon figyelek: többségében cardio, HIIT, kiegészítve súlyzós edzésekkel, amik magas ismétlésszámmal, és kis pihenőidőkkel párosulnak. Nomeg előtte, utána, közben cardio. Mivel költséghatékonyan kell megoldanom itthon edzek. Egyedül lábazni megyek terembe, mert ahhoz nekem kevés a TRX és a 20 kilós súlyzószettem. Jól kiismertem a TeamBeachBody edzéseket, ezekből építkezem. Mert szeretem őket. És ez a legfontosabb. Molnár Peti barátom mondja mindig, hogy azt kell csinálni amit szeretünk. Ezért az edzéseim úgy alakulnak, hogy válogatok a kedvencek közül, ebből alkotva a végére egy szuper hybridet. Így minden nap pecsétje lehet az edzés, amit nem kínnak és muszájnak élek meg, hanem boldogító mozgásnak. Napi hangulathoz alakítom az edzést. És persze a kajálást is. Tehát a program végén tudom majd közzé tenni magát a programot.

Tükör: esetemben jó tükör a testvérem Kata, aki a legszebben tudja becsomagolni az őszinte “szarul nézel ki” mondatot. És mivel mindig egymást motiváljuk Neki ezt csak megköszönni tudom. Egy jó barátom Krisztián mindig észhez térít, ha nyavajgok, és itt vagytok Ti, a FitFamily, akikért egész eddig dolgoztam. Nem nagy a felesleg, és jól vagyok most is, de mivel érzem, hogy ez átfordulhat, jobb ha csírájában oltom. És mindig tükör a tükör. A lakásunk bővelkedik benne, így nap mint nap szembesülhetek azzal ami nem tetszik. Ez is kell.

Étrendkiegészítők: Természetesen fontosak a vitaminok, és a plusz protein. A ShapeTilt nyereményünkből, LifeT!LT kiegészítőkkel tankoltam fel. A kedvencem már most így 14 nap után az Isolatum, ami úgy vélem mindenki számára pompás kiegészítő bármilyen edzés után.

A lényeg: elvetemültem újra. A változás ismét továbblendített. És a 6-8 hetes kényszer “pihenőm” után ismét visszatértem. Egy hónap után jelentkezem az első hónap tervével, és eredményeivel. Amit elárulhatok: Insanity, Chalean Xtreme, P90x3, tuti hogy lesz benne. Az én brokkolim ott lóg a szemem előtt.

img_9531

Mert a legfontosabb, hogy legyen cél. Az én célom, jól érezzem magam, és helyreálljon a belső béke. A sport fegyelem, rendszer, és kitartás. tervszerűség. Ha ezek megvannak, az kiterjed az élet minden részére. Csak egy kis újratervezés kell. A többi rajtunk múlik.

IMG_9562

Advertisement

One Comment Add yours

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s