Izzadj a FitWeekend Team alatt!

Európa Fit Hajó beszámolótűzkő lili képe_insta

Október 12. Vasárnap. 25 fok. Budapest. Mozgás a szabadban. Eyecandy edzők. Köszi, engem meggyőztetek. 😀

Múlt vasárnap a FitWeekend csapata, Barta Peti edző szervezésével különleges környezetben mozgatta meg a jónépet. Először nem értettem mi az apropója annak, ha az ember egy hajón edz. Mostmár értem. A csapat célja, hogy évente kétszer egy wellness hétvégével egybekötött edzőtáborban kedvezzen a sport szerelmeseinek. Újabb ötletük pedig a fél napos budapesti program, extrém helyszínen.

Délután 13.00-kor kezdhettük meg a beszállást az Európa Fit Hajóra, a Szilágyi Dezső téren. Három színpadon mentek az edzések. A hajó tetején interval, kick-box, zsírégető edzés volt, míg két kisebb teremben funkcionális tréning, hot iron, spartan edzés, cross, afrodance és dinamikus gerinctréningen lehetett részt venni. A programok 17:00 óráig tartottak, úgyhogy 4 órán meg is próbáltam magam.

IMG_1076

Az interval edzéssel kezdtem, ami remek bemelegítés volt, Oravecz Istvánnal, Dobrovszki Danival és Szívós Zolival. A lányok itt még nagyon lelkesek voltak, majd 45 perc múlva lihegve nyúltak a frissítők után 😀 Az én fittségi állapotomnak  nem volt megerőltető ez az edzés, de kezdésnek tökéletes volt, mert tudtam, hogy jönnek a kick-box oroszlánok, akiknél halál lesz. Eddig is tudtam, hogy ezek a srácok egyenként is őrültek, de együtt – Vér Tomi, Gárdus Bence és clean eater példaképünk, Borsos Peti – kifacsartak mindenkit. Magukat is. Több szempontból is csúcs volt az órájuk. Zeneileg, intenzitás miatt, és a hajó az ő órájuk alatt indult el és pörgött fel a buli. Az első sorban boxoló csajok pedig szerintem nem is fürödtek hazatérve a Fit Hajóról, ugyanis a sármos edzők izzadsága rájuk fröcsögött a színpadról 😀

IMG_1078

fithajó.jpg

Kick-box után levonszoltam magam a funkcionális edzésre, ahol Prodogy-re és insanitys rockzenére kínoztak minket.  Baricz Lóri és Tóth Szilvi két körös edzést állított össze, a másodikban a pihenőként négyütemű fekvőkkel és egyéb cardio gyakorlatok biztosították, hogy patakokban folyjon rólam a víz. Itt a zene volt leginkább, ami motivált és továbblendített, plusz volt egy irtó lelkes szöszi csaj, akivel végül nem mutatkoztunk be, de a VIDEÓNKBAN  szerepel (jelentkezzen majd, ha ezt olvassa) 😀

Mondanom se kell, hogy a spartan edzésről kicsit elkéstem… viszont ezt még nem próbáltam, úgyhogy be kellett álljak. Az edző, Urbán-Zsilák Eszter a Cutlerben tart spártai edzéseket és ő is versenyző. A végén a 300 gyakorlatos sorozat kicsinált, egyébként nekem picit az Asylumhoz hasonlított, meg az Insanity 2. hónapjához. Saját súlyos hatékony edzés ez is. A csapat egy része itt Frenetic spotruházatot viselt, nagyon bejönnek a gatyáik!

Urbán-Zsilák eszter képe_spárta

A partról és a hidakról sokan nézték az eseményt, mindenki integetett, és a hangulatot ez is csak fokozta. Állati érzés volt, hogy pörgős zenékre az őszi napsütésben hasonlóan lelkes emberek együtt mozognak, budapesti látvánnyal. Szuper esemény volt és alig várom a következőt!

Addig is nézzétek meg a mostaniról készült VIDEÓT ITT  saját szerkesztés, sorry :-D)

Info: a következő Fitnesstábor a FitWeekend szervezésében november 28-30 között lesz Cserkén. Bővebb infó a Fitnesstábor honlapján.

IMG_1099
Ismerkedtem is 🙂 Köszi csajok a közös edziket!

 

IMG_1093

Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s