Hogy fér össze ennyi minden????
Először is le kell szögeznem, hogy szívügyem a téma. Nem csak azért, mert látom, mi történik a világban, hanem mert én is tipikusan a züllött, tunya, demotivált, világát kereső -de nem találó- gimisek táborát gyarapítottam annak idején. A tinédzserlamúrok, a bulikalandok, a tanulás vagy nemtanulás, lázadás, és szabályszegés időszaka ez. Szabályt szegni minden téren. Odamenni, ahova nem lehet, szökni a büntiből, lógni az óráról, kocsmázni fakultáció helyett, trash kaját enni, és tea helyett lemegy az a sör is. „Az iskola területén TILOS a dohányzás”. „Nem Nekünk.” illetve most éppen nem Nekik, Nektek.
Kicsit sok a tiltó szó. Ha ifjúságsegítői tanulmányaim alatt valamit megtanultam, az a fiatalokkal való azonosulás. Nincs két egyforma helyzet, két egyforma személyiség. De bizony a fiatalok húzzák egymást. És aki nem fiatalon éli meg ezeket, mert inkább tanul, odafigyel, és teszi a dolgát, az megéli majd később fiatal felnőttkorban, vagy még később. Csak esetleg az már nem befolyásol annyira. Na de vissza a tiltó szavakra. Ennyi negatív töltetű és tiltó szó veszi körül a fiatalokat, naná, hogy ellenkezni fognak. Mert ez az az életkor amikor a személyiség leginkább kibontakozik. Tartós és életreszóló kapcsolatok születhetnek, amik meghatároznak. A szocializációnak egy olyan szintje, ahol már nem számít a szülők segítő szava. Végképp nem a tanáré. Sokkal inkább a kortársaké.
„Édes lányom ne egyél annyi csokit, mert tepsi segged lesz” „Na fiam ez volt utolsó söröd.” Anya Te ezt NEM érted! Hagyjál engem békén!”
„Meg sem mozdulnak tesiórán… Át sem öltöznek. Mindennapos tesi? Papíron”
Sok negatív töltetű szó, amit át kéne fordítani pozitívvá. Értelem szerűen az ellenkezőjét kell tenni. „Gyere próbáld ki! Kóstóld meg, jó buli lesz!” Egyből jobb nem? Persze nincs ezzel gond, hiszen ilyenkor mindenki feszegeti a saját határait.
Tudnék még egy halom dolgot levezetni ebből, de maradjunk a témánál. Táplálkozás és mozgás. A fiataloknak először is abból kell gazdálkodniuk, ami van. Vagy éppen abból nincs. Gondolok itt az uzsipénzre, menzakajára, és mondjuk a mindennapos tesire. Itt mindjárt számos kérdés felvetődik: „Alacsony költségvetésből hogy lehet egészségesen? ÉS egyáltalán minek ez az életmódbuli? Szórakozni akarunk!”
Igen tudják, hogy mi az egészséges, mert megtanulják bioszon. Megmutatják az alkoholista máját, meg a dohányos tüdejét, elrettentő példaként, amit aztán a többség agyonvág egy poénnal, és nem foglalkozik vele. Ahelyett, hogy olyan élményeket nyújtanának ami pozitívan tölt fel. Mert nyilván ha valamiről, amit én adott életszakaszban preferálok, negatív képet kapok, arra nem figyelek annyira, mint valamire, ami iránt érdeklődöm ugyan, de azért nézek utána tüzetesebben, mert egy igazán motiváló képet látok. Pl.: megnézem azt a beteg májat, de agyban már a hétvégi buliban szórakozok, mert az alkoholról is először is a közös élmény jut eszembe, nem az, hogy mi történik a testemben, mikor akkor éppen totálboldog vagyok. De ha hisztizek, hogy ki van száradva a bőröm, és látok egy előtte-utána képet egy „Vízfogyasztással a feszesebb bőrért” kampányban, akkor rögtön utánajárok. Ennyi. De persze akadnak kombinált példák. –>
A CÉL:
- Az egészséges(ebb) életmód és a mozgás iránti pozitív attitűd kialakítása a fiatalokban, a szülőkben, és a fiatalokkal foglalkozó szakemberekben. Tehát a „kajálás” alakuljon át táplálkozássá, ha ez megvan, akkor a rengeteg energia egy részét igyekezzünk mozgásba fektetni.
- Kipróbálni, hogy működik a diákbüdzsé egészség terén. Ha 5 étkezésből x étkezés menzakaja, hogy oldjuk ezt meg, hogy mégis legyen tartalmas és értékes tápanyag a napi menüben?
A SZABÁLY: Az, hogy nincs szabály. Irányelvek vannak, és szabadság. Tolerancia. Türelem. Magyarázatok. Élmények. Beállítódást úgy lehet formálni, ha adottak a közös élmények, motiváció. Éppen úgy mint koragyermekkorban. Nyilván törekedni kell a rendszerre, de úgy, hogy az ne tűnjön egy ketrecnek amiből ki KELL törni.
Ezen alapszik a CleansaniTINI.
A program alatt egy önként jentkező lánnyal és egy tiszta táplálkozás iránt elkötelezett fiúval fogok együttműködni. Anyagokkal, beszélgetésekkel, közös edzéssel, kajapreparálással, és persze házi feladatokkal fogom segíteni őket, hogy a fent meghatározott célok rájuk vonatkozó részét megpróbáljuk elérni.
A két fiatal különböző, de mégis hasonszőrű. Egyéni célkitűzéseik tiszteletre méltóak! Csengém programja már készen van. Neki a tavaszi szünet végeztével beCSENGEttek. Az ő programjáról, és bemutatásáról bővebben a következő posztban olvashattok majd! KEEP CALM AND CHEAT CLEAN 😉
Ami még jön:
– tiszta étkezéssel a maximumért, avagy a testi és a mentális teljesítmény javítása táplálkozással
– napi betevő
– kajanapló akkor és most
sziasztok! Jó a cikk, csak kicsit a képek. Át tudjátok írni úgy, hogy ha rákattintunk, akkor felnagyuljanak, vagy kicserélni olyanra, ahol nincsenek mini feliratok?
Szia Grimm! A következőket, ahol a lényegi infók lesznek, már körültekintőbben, jól olvashatóan tesszük fel. Ha valamelyik érdekel, írd meg 😉