Itt vagyok, ragyogok! CleansaniTini tapasztalatok

Itt vagyok ragyogok, élek és virulok.  Mióta elkezdtem az életmódváltást, nem igazán jelentkeztem. Ez hiba volt részemről, de mostantól igyekszem majd bizonyos időközönként posztolni.  Ó,  nem is tudom, hogy hol kezdjem. Na jó… a legelején:

Ez nem áprilisban kezdődött. Sohasem éreztem magam igazán jól a bőrömben, de ez a rossz érzés tavaly egyre inkább átjárt. Január környékén kezdtem el azon filozni, hogy valamit tenni kéne és nem csak rinyálni és ócsárolni magamat, mert így csak egyre mélyebbre kerülök, és a végén a béka segge alá (plusz ezer méterre) kerül az önbizalmam. Tudom, ismerős ez az érzés, mert a korombeli  lányok körében ez népbetegségnek számít, de lehet rajta változtatni, mint ahogy majd olvashatjátok. 🙂 Sok-sok kérdés volt a fejemben: hogy képes vagyok-e  16 évesen az életmódváltásra úgy, hogy közben a szüleim és a testvérem ugyanazokat a kajákat eszik továbbra is? Vajon pénzügyileg nem lesz-e megterhelő? A nagyimnál hogy fogok lemondani a szuperfinom sütikről  és pogácsákról? És sütés-főzés analfabétaként lehet-e majd olyan ételeket enni nap mint nap, amihez nem kell konyhatündérkedni? Képes leszek-e sportolni, vagy egyáltalán találok-e majd olyan sportolási formát amit nem szenvedésként élek meg, hanem kikapcsolódást nyújt számomra? Persze utóbb tudom már, hogy ez csak az ismeretlentől való félelmem volt. Először el kell fogadni, hogy többet kell tennem azért, hogy -mire 20 éves egyetemista leszek- magabiztos nőként járhassak-kelhessek az emberek között, mind lelkileg és testileg is jól érezve magam. Mekkora áldozattal jár mindez? Most már tudom. A cleaneating addig tűnik áldozatnak, amíg nem válik természetessé. (pl. hogy a sima tej helyett rizstejet veszel le a polcról) Megéri az áldozatot? Rövidtávon nagyon, mert a cél az enyém. Hosszú távon pedig megfizethetetlen. Mert úgy 60 éves kor körül is élvezhetjük a hatásait, amikor perfekt eredményekkel sétálunk majd ki a rendelőből. A lényeg, hogy hinni kell magunkban. Hinni, hogy képesek vagyunk rá, és nem szabad alábecsülni magunkat.

Tavasszal leültünk Bogival, és ismertette velem az egészségtudatos táplálkozás alappilléreit, legfontosabb részeit.  Azt tudnotok kell, hogy fantasztikus élmény (most is)  velük együtt „dolgozni”. Miért? Mert soha semmit nem követeltek, irányt mutattak, nem adtak kötelező feladatokat (jó, talán egyszer-kétszer, de az belefér J). Nagyon jól tisztában voltak azzal, hogy egy 16 éves csapongó-lázadó tinédzserrel hogy kell bánni, tudták, hogy nem lehet tiltani és kötelezővé tenni, mert a suliban is állandóan korlátokba ütközünk,  mindig a szabadságra éhezünk, és a saját utunkat akarjuk járni. Egyszerűen rugalmasak és türelmesek voltak velem,  hagyták, hogy minden a maga tempójában és idejében történjen meg, amit köszönök Nekik, ez persze akkor jött a legjobban, amikor türelmetlen voltam magammal szemben.

Alig vártam, hogy elkezdhessem. Lelkesnek és izgatottnak éreztem magam. Ne gondolja senki, hogy egyszerű volt, de a brutális lelkesedésem átlendített a kezdeti nehézségeken. (Mire gondolok? Amikor konkrétan tízpercenként néztem az órát, hogy mikor ehetek végre és persze nemet kellett mondani a napi nasizásra és töménytelen mennyiségű evészetre.) Aztán jöttek a sokat nyomó tapasztalatok:

Kikerült az első poszt ide. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez egyetlen egy emberre is hatással  lesz, vagy hogy valaki ezt majd szóba hozza a menzán vagy zötyögve hazafelé a buszon. És mégis, megtörtént! A körülöttem lévő emberek nyitottak és kíváncsiak voltak, te miért ezt eszed, mi ez, te csináltad, mire jó ez. Egy-két hét után már el kezdtem magamon észrevenni a változást. Egy kedves barátommal találkoztam egyik délután. Beszéltem neki, erről a változásról, már a legelejétől kezdve. Amikor következő alkalommal futottunk össze, azt mondta nekem, hogy  eldöntötte, egészségesebben fog táplálkozni mint eddig. És NEM azért, mert volt rajta plusz kilo, hanem mert ő is úgy gondolta, hogy a tudat maga a lényeg. Tudni, hogy egészséges és nem piszok kajákat viszel be a szervezetedbe. Ez egyszerűen jó érzés.  Egy másik kedves barátom (aki már nálam is több ideje) próbált a maga módján kilókat leadni, odajött hozzám, és tanácsot kért. Rendkívül jól esett, és én persze minden információt rázúdítottam, páldául hogy ez nem –tól –ig téma, hanem életmód. Május körül voltam ünnepelni egy barátnőm születésnapját. Vittem sütikét, és  őszintén megvallva, féltem, hogy el fog-e fogyni. Az ünnepelt nővére jött oda hozzám, és ódákat zengett erről az egyszerű finomságról. Másnap írt nekem, hogy küldjem el a receptet. Pontosan emlékszem, azt mondta, hogy reggel felkelt, és a clean túró rudi volt az első gondolata. Újabb motivációt jelentettek a barátaim vagy akár idegen emberek érdeklődései, amelyek sodortak előre.

Mondta nekem Bogi még az elején, hogy úgyis megunom majd az étrendben leírt ételeket, és akkor gondolkodás nélkül megyek be a konyhába és nekiállok kísérletezgetni, új dolgokat kipróbálni. Én meg gondoltam magamban, persze, biztosan… Én, aki maximum a nagyijának segített pogácsát szaggatni. Két hét után elkezdtem szárnyakat növeszteni (hogy egyszer konyhatündér legyek, ez még folyamatban). Elkészítettem az első túrógombóckáimat, majd jött vacsira a frittata, aztán a banános muffin.

Round 1

heti adag túrórudi, epressmoothie, cukkinis fritatta

Azt vettem észre, hogy egy héten egyszer-kétszer minimum bent kell lennem a konyhában, mert egyszerűen kikapcsolódást jelent… Lehet közben gondolkodni, filozofálni az élet nagy dolgain, utána meg napokig jókat enni. A húgom ballagására már a blogon szereplő somlói galuskát készítettem el. A nyári szünet második hetén pedig nagyüzemben egy hétre előre készítettem magamnak ennivalót. (A konyha mint egy háború sújtotta terület. 😀 )

 

#ballagási 🙂 clean somlói

A sportot a hétköznapok részévé tenni nehezebb volt, mint a rendszeres és egészséges zabálásmentes kajálást megszokni.  Azt mondhatom, hogy mostanra jutottam el oda, hogy tényleg sportolok heti háromszor. Aggódtam, hogy ez így lesz örökké, de kényszerből sohasem mentem el, csak akkor, ha komolyan volt hozzá kedvem. Újabb kikapcsolódás pipa. Szeretek futni. Volt olyan hét, mikor befordultam, és egyszer sem voltam hajlandó elmenni, aztán el kezdett hiányozni, és a következő héten ugyanúgy ment minden tovább.  Jelenleg kényszerítem magam arra, hogy elmenjek még akkor is, ha egyébként nemet mondanék. 🙂 Mindig van egy-egy barát, aki velem tart. Ha előző nap megígérem, hogy megyünk, akkor már csak azért is, büszkeségből a hátrálást kikerülve elmegyek.   Lehet, hogy nem tűnik olyan nagy dolognak ez a futkorászós téma, főleg azoknak akik komolyan sportolnak. De én fel nem emeltem régebben a seggemet azért, hogy elmenjek egy fárasztó nap után mozogni. Ez mára megváltozott, már a napirendem része. És a legfontosabb, hogy magunkhoz képest hova jutunk el. Szeretem az érzést, ami következő nap jön…az érzést, hogy tettem magamért. Totál más ezzel a tudattal végigsétálni az utcán, még akkor is, ha ezek csak az első lépések és tudod, hogy rengeteget kell még tenni azért, hogy olyan legyél amilyen igazán lenni szeretnél.

A nyáron nehézségekbe ütköztem. A suli vége után nem sokkal már mínusz hat kilónál jártam. A Bogi tanácsát megfogadva, nem görcsöltem rá a mérleg témára, magamon láttam a változást, és az elég is volt. Nem akartam csakis kizárólag számokban gondolkodni, mivel nem csak erről van szó. Mindenkinek, aki azt fontolgatja, hogy belekezd a clean táplálkozásba, melegen ajánlom, hogy tanév közben tegye. Miért? A RENDSZER miatt. Anélkül nem megy. A nyáron ez nincs meg a diákok nagy részének. (csak az álmodozás, hogyha holnap nekiállok milyen csodásan fogok kinézni) Én egy-két hétig próbáltam egy rendszert beiktatni, majd tartani. Voltam táborban is, ahova egy hétre előre bevásárolva vittem a kaját, és nagyon jól helyt álltam, a súlyomat megtartva. DE jött a nagy nyári kiküldetésem. Külföldre mentem dolgozni, gyerekekre vigyáztam. Két családnál váltva ettem. Reggelitől kezdve a tízórain át a vacsoráig. Minden felborult, rengeteg kihívással kellett szembenéznem, a felelősség terhétől elkezdve, a német nyelvtudás gyúrásán át. Egy zsidó és ázsiai családnál voltam. Mindkét család sokkal egészségesebben táplálkozott mint a magyar családok általában. Nekik nem kellett mondani, hogy ne vegyék meg a három százalékos hústartalommal (hús? ) rendelkező virslit a boltban, sőt mi több, igyekeztek inkább bio termékeket beszerezni.  A kóser konyha egészséges,az anyuka minden héten egyszer munka előtt piacra ment, hogy megvegye az alapanyagokat a hétre.  És valljuk be őszintén a sushi is pár fokkal egészségesebb mint a marhapöri nokedlivel (azért azt is nagyon imádom, egy-egy pincebuliban belefér).  Hibáztam. Az első két héten ugyan többnyire egészségesen táplálkoztam, DE több volt a bűnözés, mint kellett volna, és a stresszt is evéssel próbáltam enyhíteni. A második két héten, már visszafogtam magam, kezdtem belejönni és megszokni a körülményeket. Megkerestem a városban a nekem megfelelő kávázókat (ahol van szójatejes caffe, és clean muffin) és fagyizókat. Visszagondolva örülök, hogy nap mint nap olyan foodokat ehettem  amikre itthon nincs lehetőségem. Az embernek nem minden nap van része efféle gasztronómiai sokszínűségben. Hazajöttem egy hónap után. Újra felborult minden. Szenvedtem, és nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy folytassam ezt az egészet. Továbbra is többet ettem mint kellett volna,  meg becsúszott pár jó buli. Nyár végéig tartott, mire újra észhez tértem, de még mindig nem éreztem magam motiváltnak.

Bármilyen ocsmányul hangzik, de az iskolakezdés és a rendszer rázott vissza a régi kerékvágásba.  Új célokat tűztem ki magam elé, sportolás terén.  Kellett ez a mélypont. Meg kell tanulni a nagyvolumenű váltásokat, a megszokott életritmus hirtelen felborulását kezelni.  Ezt le kellett játszani, és úgy gondolom, hogy az egészséges táplálkozásnak kell lennie a fix pontnak, még akkor is, ha minden változik. A város, az ágyikód, a levegő változhat, de ezt tudni kell tartani. Ez egy ideig munkába, kitartásba, és piszok sok türelembe és odafigyelésbe kerül. Pontosan addig, amíg ÉLETMÓDDÁ nem válik. Nagyon remélem, hogy az egyetemi koleszba való költözésemet már ki fogom röhögni, mert addigra megtanulom az efféle helyzeteket kezelni. Mert a cél, hogy egy magabiztos, felnőtt, motivált nő kerüljön ki a nagyvilágba.

Csengeposzt2

before-after

Tudnotok kell, hogy ehhez azért nem csak a Bogiék, és én kellettem. A családom is. Sohasem akadtak ki, amiatt, hogy mire hazaértek addigra felfordult konyhával találták magukat szemben, vagy a rémült tekintetemmel, miután az első (kertből való spanótós) palacsintám elégett, és nem lehetett látni a konyhában a füst miatt. Apukám szokott nekünk palacsintát sütni. Legutóbb rizsliszttel készítette, anélkül, hogy ezt előzetesen kértem volna. Nincs is annál szebb érzés, amikor arra kelek szombaton, hogy anyukám teljes kiörlésű pizzát készít ebédre, vagy cleanfőzeléket, vagy a következő hétre teljes kiőrlésű zsemlét/kenyeret süt.

collage

fent: diós-banánkenyér, cleanfőzelék lent: teljes őrlésű pizza, zabos waffel

Anyukám zserbót készített az előző hétvégén. Én vágyódva néztem (a sütire). Megkóstoltam, és isteni volt. Erre mondja nekem, hogy „Csenge, ha újra sütök majd zserbót, akkor a cleansanitys változatát fogom elkészíteni . Jó? ”  Kell ennél több? 😀 Azt is a szüleimnek köszönhetem, hogy a mindennapokban nem kellett lemondanom a chipsekről, meg a cukros üdítőkről és a péksütikről. Nagyon ritkán voltak otthon efféle egészségtelen dolgok. Mindig is hangsúlyozták, hogy inkább vizet igyunk a cukros löttyök helyett, meg a kertben termő, idénygyümölcsöket kell enni nyáron és nem banánt.

Na de azt már végképp nem gondoltam volna, hogy a nagyszüleimet is sikerül behálóznom. Bár szerencse, hogy az utóbbi években édesítőszerrel készülnek a lekvárok, és a sütik nagy része is. Pár hónapja nyomtatót kapott a nagyim, és az első dokumentumok között a Cleansanity oldalon szereplő receptek voltak. Összeült a család ünnepelni, és a nagymama rizslisztes habosbabos cukormentes tökéletesen kinéző tortát készített. Kifeküdtem. 😀 Mostanában szilvát és almát aszal cukormentesen, amivel nem tudunk betelni, család szinten.  Hálás köszönet a szüleimnek és a nagyszüleimnek, a megértésért, a nyitottságért és az eddig egészségesen elkészített sütikért és ételekért!

A nagyi rizslisztes tortája 🙂

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s