Diósguba torta – karácsonyi klasszikus újragondolva

Amikor inspirációért kutattunk a karácsonyi posztokhoz, elkeveredtünk az IzHuszár blogra. vagány összeállítások, innovatív ötletek, nemzetközi és magyar konyha újragondolva. Ilyen például a diósguba torta, amit nem bírtunk ki, hogy el ne készítsük. Nemcsak maga a sütiről készült kép miatt, de az elgondolás, hogy a tradicionális gubát még tortába is tegyük… challange accepted! Persze igyekeztünk a Cleansanity profiljába illő összetételt kialakítani.

Idén anyut is bevontuk a karácsonyi projektünkbe, ezt a csodálatosan finom diósguba tortát ő készítette el. Eddig is sok tanácsot, intelmet kaptunk anyutól, úgyhogy a szeretet ünnepén úgy gondoltuk, itt a helye a közösségünk színterén. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ugyan ez a torta pro konyhatündérek konyhájába illik, de ha bevállaljátok, áradozni fognak a konyhai tálentumotok nagyságáról és remek ízlésetekről, miután megnyalták mind a tíz ujjukat. A főételt nem kell túlzásba vinnetek, ha ezt a desszertet teszitek az asztalra.

Kedves ÍzHuszár, innen is nagy pacsit és puszit küldünk Neked ezért a remek receptért. :-*

anyuka

Hozzávalók 4 adaghoz

A gubához

  • 250 g zabliszt
  • 65 g eritrit
  • 1 csipet só
  • 150 g kókuszzsír
  • 25 ml cocomas
  • 1 db tojássárgája

A tésztához

  • Fél purpur bagett felkarikázva
  • 15 dkg dió
  • 4 dl szójatej
  • 4 ek eritrit
  • 3 db tojássárgája
  • 2 teáskanál Bourbon vaníliapor
  • 5 ek szilvalekvár (de az a fajta, amiben megáll a kanál, cukormentesen)

A tojásfehérjéhez

  • 3 db tojásfehérje
  • 3 ek eritrit
  • 3 csepp citromlé

“A tésztához keverjük össze a lisztet, az eritritet és a sót. Adjuk hozzá a hideg kókuszzsírt (esetleg vajat) és morzsoljuk el. Keverjük a cocomashoz a tojássárgáját, majd adjuk a tésztához, és gyúrjuk össze. Fóliába csomagolva 45 percre tegyük a hűtőbe. A pihentetett tésztát nyújtsuk ki és tegyük kivajazott/kilisztezett formába.

A purpur bagettet karikázzuk fel és tegyük sütőpapírral bélelt tepsire. 175 fokra előmelegített sütőben pirítsuk aranybarnára, majd szedjük ki egy tálba. A tojássárgáját keverjük habosra az eritrittell és egy csipet sóval. A szójatejet öntsük egy lábosba és adjuk hozzá a vaníliát, és forraljuk fel. A forró tejből néhány evőkanálnyit öntsünk a tojáshoz, azonnal kavarjuk simára, és a maradék tejet folyamatos keverés mellett csurgassuk hozzá. Tegyük vissza a tűzre a tojásos keveréket, és közepes lángon, kevergetve addig főzzük, amíg kicsit be nem sűrűsödik, majd keverjük bele a darált diót. Öntsük le vele a purpur bagettet, és alaposan forgassuk meg benne. Ha túl száraz lenne, önthetünk hozzá még egy kevés tejet. A piteformába tett tésztát kenjük meg a szilvalekvárral és halmozzuk rá a kiflit. Tegyük 175 fokra előmelegített sütőbe és süssük 30-35 percig.

Amíg a guba sül, addig egy csipet sóval kezdjük el felverni a tojásfehérjét. Amikor már szép habos, kanalazzuk hozzá az eritritet és addig verjük, amíg kemény, tömör habot nem kapunk. Az előzőleg megsütött guba tetejére kenjük rá a tojáshabot, és tegyük vissza a sütőbe 10-12 percre, amíg a hab egy kis színt nem kap.”

Eredeti recept ITT.

_DSC9464-103

_DSC9451-90

Fotók: Ujvári Péter

Advertisement

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s