Mit jelent a túlsúly? (nem biológiai értelemben) mert az nagy valószínűséggel mindenkinek a fülén jön már ki. Mit jelent nekünk embereknek a túlsúly? A testen túl. A lélekben, a fejben

A világ fejlettebb felében a lakosság csaknem fele érintett a témában. A kiváltó okokat többnyire orvosi vizsgálatokkal keresik, ha találnak valamit talán gyógyszerekkel korrigálják, jobb esetben javasolnak életmódváltást, még jobb esetben adnak hozzá segítséget is. A páciens belekezd, javul az állapota, de valami még mindig nem tetszik. Elkezd sportolni, innen onnan összeszedett táplálkozási irányelvekből építkezik. És szépen kuszálódnak össze a szálak a fejében. És nincs sikerélmény. Aztán visszanyúlnak a régmúlthoz: “amikor én fiatalabb voltam….” (akkor ez működött, meg az működött)…. KoppKoppKopp! Idősödünk! Változik a szerveztünk. Én hiszem, hogy a szervezet képes regenerálódni, képes nagy teljesítménnyel dolgozni, és sikereket elérni de csak megfelelő önismeret, kitartás, következetesség, és elfogadás mellett. Fogadjuk el a múltat, a változást és a jelent. Így lehet dolgozni az egészséges jövőért.

Legyek tisztában azzal, hogy milyen voltam, mire voltam képes. Legyek tisztában azzal, hogy az önpusztítás mely formája segített hozzá a jelenlegi állapotomhoz. Vizsgáljam meg saját magam, a kapcsolataimat, az életem, a munkám…. Melyek befolyásoltak abban, hogy más irányba fordítsam az állapotom. (a “tudom, hogy dagadt vagyok, de…”, az “én azért híztam el mert…” és “csinálnád azt amit én… ” ja és persze a “tudom, hogyan kéne, de kivitelezhetetlen… ” kezdetű mondatokra kell itt gondolni.) A kliensek többségénél nagy probléma, hogy mindig külső tényezőhöz társítják az elhízást. Nem fogadják el, hogy azt a külső tényezőt saját maguk generálták, és ezáltal igenis csak maguknak köszönhetik a jelenlegi állapotot. Pl.: ha valaki emésztési zavarokkal küzd, pontosan tudja, hogy miket nem tolerál a szervezete, mégis folyamatosan azokkal tömi magát. Vagy ha valaki túlvállalja magát, kimerül, de mégsem vesz vissza a tempóból, nem priorizál. A szervezet jeleket küld, segítségért kiált, és a saját kompetenciánk, hogy mennyit teszünk érte. (T) egyél magadért!

A szervezet, ha nem kap figyelmet, jelez. Mint a hisztis kisgyerekek. Kikapcsolnak a normál funkciók, és bekapcsolnak a szirénák azt üvöltve: “Figyelj rám!! Itt vagyok bent!” de nem figyelünk. És az a benti lény -a lélek- elkezd védőfalat húzni maga köré. Ami mögé bújhatunk, és ami mögé mi magunk sem szeretnénk benézni. Fizikailag ez kívülről is látszik. Ez a túlsúly. Elbújtat saját magunk elől is.

Érdemes mögé nézni. Sokan nem hiszik, hogy az “ép testben ép lélek” szemlélet szó szerint értendő. Pedig így van. Nagyon kell ismernem a határaimat, a lelkemet, hogy erőt adjak magamnak, hogy végigcsináljam. Nem elég pusztán a biológiai tüneteket nézve keresni a forrást, meg kell mászni a falat, hogy aztán a túloldalról könnyen lebonthassuk. Tégláról téglára.

Előfordulhat, hogy olyan okok kerülnek elő, amelyekre soha nem gondoltunk eddig. Talán éppen azért mert már a gondolat is lelkiismeretfurdalással tölt el, hogy én vagyok a hibás, hogy része van benne a szüleimnek, egyéb szeretetkapcsolataimnak.

Innen kiindulva kezdjük az elsővel:

Félelem: minden embernek vannak félelmei. Ez normális emberi érzés, és igenis engedjük meg magunknak, hogy legyenek félelmeink. A félelem nagy építész. Ha nem kap figyelmet körbebástyázza magát. Életünk minden szerepében van félelem. Eleget tudok-e tenni az aktuális szerepemnek? (legyen az munkahelyen főnök, vagy beoszfott, párkapcsolatban partner vagy házastárs, családban szülő vagy gyerek szerep, vagy iskolában diák) mit jelent az eleget? Kinek akarok megfelelni? A társamnak.? Magamnak? A főnökömnek? A beosztottaimnak? A tanáraimnak? Félek a kudarctól, félek, hogy hogy lesz tovább és félek ha valamelyik szerepből kiesek, borul minden. Innen jön a stressz. Ha egy egész napos hajtás után hazamegyünk zsibbadt aggyal, szükség van a kikapcsolódásra. Az evés mint minden napi tevékenység nagyon jó módja a feszültségek oldásának. Ugyanis az emésztés bekapcsol, az agy kikapcsol, es ez gyors megkönnyebbülést okoz. Plusz egy jutalomerzetet is generál. “ezt a napot is túléltem, megérdemlem“ aztán még egyet, még egyet meg még egyet. És mindezt hirtelen, gyorsan, állva, nem adva meg. Testnek a lehetőséget a megnyugvásra. A lélek pillanatnyilag lenyugszik ugyan, de a test pörgésben van. Ez nem egyensúly, csak a libikóka másik felére billentése. Tehat ha nem agyam, lelkem dolgozik, akkor az emésztésem. Esély sincs az összhangra. A gyomor tágul, az emésztés felborul…. Egyenes út a mértéktelenséghez.

Időutazás: “én ezt így szoktam” “nálunk ezt így készítik” “kiskori kedvencem”… igen nekem is a túrós tészta. Ma már más formában ugyan, mert rádöbbentem, hogy az ami korábban szokás volt nálunk, nem tesz jót nekem. Sokszor a szokásaink rabjai vagyunk, es az idő múlásával egyre nehezebb ezeken a szokásokon változtatni. Legyen szó egyszerű táplálkozási szokásról, káros szevedélyről, vagy napi rutinról. Itt sem árt mélyebbre fúrni. Ha tenni akarok magamért, akkor kell idő (étkezésre, sportra, pihenésre, társasági, vagy egyedüllétre). Kell nyitottság. Ha állandóan azon kattogok, hogy a “mama ezt nem így szokta csinálni” , akkor nem fogom tudni jól csinálni. És mindig lesz egy újabb akadály.

A NEM: sokaknak nagy kihívás a nemet mondás. Miért? A válasz egyszerű. Ha nemet mondok valamire, nem fogadok el- vagy kóstolok meg valamit, megbántom a másikat. (persze ez csak az én fejemben van így, lehet, hogy a másik azt gondolja: “Ez igen! Milyen kitartó!”) ha nemet mondok magamnak pillanatnyilag rossz érzés lesz. Itt bezzeg nem gondolkodunk tovább, hogy hosszútávon ez előre visz. A nemet mondás gyakorlását nem lehet elég korán kezdeni, és itt gondolok már a kisgyerekkorra is. “az lesz a kisangyal aki mindet megeszi” aki nem eszi meg akkor mi lesz? (tudom sarkos, és pont piciknél nagyon nem egyszerű, de itt mindenki a saját kiskorára nézzen vissza)

És ha már fiatalság: cigizni menő, lógni tesióráról menő. Rommá inni magunkat egy buliban jó sztori alapja lehet , de a fránya koleszos évek végén csak bennünk lehet a szorongás, hogy hogy fog állni a szalagavatós ruha. Es ha már alkohol, vagy egyebek: “gyere, engedd ki a gőzt”

Függőségeink: a függőség kapaszkodó lehet bizonyos élethelyzetben. Menekülés. Lehetőség, hogy kicsekkoljak egy helyzetből, amit már nem szeretnék látni , hallani, elfogadni, ami ellen úgy érzem nem tudok tenni. Legyen az magány, megfelelés, vagy a tehetetlenség miatti tehetetlenség . Egyik rosszból a másikba szaladni, a könnyebb út? Nézz magadba és keresd meg mi elől menekülsz. Sokkal könnyebb lesz a káros szenvedélyt egészségesre cserélni.

A leletek: bizony ha mégis biológiailag is nézem a dolgot, akkor ránézünk a leletekre. Adott a tünet, adott, hogy miből fakad, de amúgy a szervezetemben minden oké. Na ez már egy intő jel, hogy nézz be a fal mögé, van-e valami ami nyomaszt? Van-e amitől félsz? Mi miatt aggódsz? Beszéld ki. Mondd ki. Írd ki. Ha egyedül nem megy, kérj segítséget.

Segíteni azon lehet, aki szeretné befogadni a segítséget. Aki nem “de…” kezdetű mondatokkal válaszol minden felvetésre, és aki kifogások helyett elfogadja a masik nézőpontját, nem megmagyaráz és diagnosztizál, hanem belenyugszik. Lépj távolabb, hogy mögé láss. (fától az erdőt)