Hatékony zsírcsökkentés – (c)LEANsanity program

Étkezés és edzés együtt működik, merjetek belevágni. #nailedit A harmadik hónapnak lelkesen vágtam neki, tudtam. Nem kellett más csak még egy adag elszántság. De ami még közben jött és amit az egész dolog hozott magával, az a lényeg. Amikor elkezdtem, az volt a célom, hogy csökkentsem a testzsíromat, definiáltabb és tónusosabb legyek, úgy, hogy ne veszítsek…

Ép testben ép lélek! Ez oda-vissza működik!! 1 hónap után siker, majd 20 nap alatt “bukta”… De felállni tudni kell!

Lement két hónap a tervezetten tervezetlen saját endomorf programomból. No de hogy is alakult a dolog? Úgy gondolom eddig sikeres, amit egyelőre a jó közérzetemen, és a ruháimon tapasztalok. Írtam ezt az első hónap után, akkor még nem tudtam mi vár rám. Legsikeresebb időszakomat anno az Insanity program biztosította. Amikor a programot csináltam, suliba jártam,…

(c)LEANsanity – mit hozott a második hónap?

Eltelt a leansanity program kilencedik hete is. Kívülről nézve már látom a pozitív részét is, de volt buktató októberben bőven. Elestem, felálltam, megtanultam, megyek tovább. Tisztán enni egy dolog. Edzeni egy másik. Melózni a munkában és otthon, közösséget építeni a következő. Támogatni a szeretteid: alap! Tanulni nyelveket már kis extra, nagyon szereted. Aztán szocializálódni…. hm következő. Magánéletről…

Rizsből protein? Igen, igen!

Tapasztalataim a rizsproteinnel … Amikor terveztem a szálkásítást többen mondták nekem, hogy mivel nem készülök versenyre, hagyjam a fenébe a proteinporokat, csupán Tudjuk, hogy ezek a termékek és minden, amit belepakolnak, azt szolgálják, hogy ne fogyjunk el. Az amino savak izomzatunk építőkövei, elengedhetetlen mindenkinek, aki sportol. Így hát nekiálltam natúr terméket keresni. Mint clean eater…

Őszi gyümölcs & zöldség toplista

Azért szeretjük az őszt, mert bár ilyenkor a legtöbb a meghűlés, és gyengül is a szervezet, természet anyánk gondoskodik arról, hogy táplálkozással tudjuk orvosolni a kisebb-nagyobb problémáinkat. Jöjjenek tehát az őszi kedvencek!! 🙂 Kezdjünk máris a zöldségekkel!

(c)LEANsanity – Szálkásító program I.

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy magammal is foglalkozzak. A Cleansanity-nél a nyár arculatváltással, diplomázással, költözésekkel, sajtótájékoztatókkal és fitnesz közösségi meetupokkal tarkított volt. Emellett elkezdtünk foglalkozni a saját programosainkkal, akik jelenleg négyen vannak. Összességében elégedett vagyok az eredményekkel, amik szakmai fronton történtek. Ugyanakkor a sok jövés-menésnek az lett a vége, hogy az edzések és a…

Könnyű nyári étkek

Nyáron sem volt nyugalom a Cleansanity konyhában. Változatos, idényhez illő, lájtos kaják készültek. Van husis, halas, húsmentes, de mindegyik megvan maximum egy óra alatt. Menjünk sorban!

Clean-eating mozaik étrend

Tavaly a Fitt.info magazin részére készítettünk clean eating mozaik étrendet. A mozaik étrend segítségével az egy időszakhoz tartozó ételek közül választva mindenki magának állíthatja össze a napi menüjét. Updatelve itt is megtaláljátok és le is tölthetitek. Variáljátok a lehetőségeket és egyetek tisztán 🙂 MOZAIK ÉTREND

T25 étkezési irányelvek

ShaunT 2013-ban piacra dobott edzésének mottója, hogy mindenkinek van 25 perce egy nap. És tényleg! A Focus T25 egy három hónapos, heti ötszöri edzést magába foglaló program, amivel igen látványos eredményeket lehet elérni.