“A szívéhez a hasán át vezet az út.” Közeleg a Valentin nap.

Hát az tény, hogy mi első sorban magunknak főzünk, és a boldog és tartalmas kapcsolatunk is a saját testünkkel kötettett. De hisszük, hogy “Van ám olyan pasi, aki tudja mi az, hogy chia pudding”. És nyilván sok mindenki életében ott is van az ő sajátja, aki tudja mi fán terem a finomságok hada, és jobb…

Egészséghét a Kópévár Oviban :) Fókuszban a táplálkozás!

A tél közepén, január végén tartottuk az egészséghetet az oviban. Ez egy rendhagyó hét, amelyen az egészséges életmódra nevelés fokozottan előtérbe kerül, és annak egy nagyobb témájával foglalkozunk. Ez alkalommal a táplálkozáson volt a hangsúly, persze sok egyéb téma mellett. Na, hát a Cleasnanity óvónénijeként nyilván szárnyaltak a gondolataim, tódultak az ötletek. Táplálkozás látástól vakulásig,…

(c)LEANsanity – mit hozott a második hónap?

Eltelt a leansanity program kilencedik hete is. Kívülről nézve már látom a pozitív részét is, de volt buktató októberben bőven. Elestem, felálltam, megtanultam, megyek tovább. Tisztán enni egy dolog. Edzeni egy másik. Melózni a munkában és otthon, közösséget építeni a következő. Támogatni a szeretteid: alap! Tanulni nyelveket már kis extra, nagyon szereted. Aztán szocializálódni…. hm következő. Magánéletről…

Csokit vagy csalunk! Ja, mi nem! :) Halloween YumYum :P

Napjaink fontos kérdése, hogy illik-e itthon ünnepelni a Halloweent? Hát részemről minden nemzet ünnepe jöhet amihez kaja is kell. Szóval nekem 8. De egy biztos. A halloween olyan különleges angolszász ünnep, melyben a gyerkőcök az átlagos cukormennyiség sokszorosát viszik be. (khm… nálunk ilyen a Mikulás meg a Húsvét…) Kis odafigyeléssel, és pár összetevő cseréjével, olyan…

Egy hónap örnuralom – (c)LEANsanity első hónap

Egy hónapja kezdtem a szálkásító edzést és étkezést. A mostani posztban megosztom Veletek az edzéstervem, és az étkezési rendem, illetve beszámolok arról, hogyan birkózok meg ezzel az új kihívással.

Céltudatos, tervezett tervezetlenség – Kialakítom a saját endomorf programom!

Mindenkinek vannak olyan szakaszok az életében, amikor úgy érzi minden fenekestül felfordul körülötte. Ez persze lehet pozitív és negatív töltetű. A közös pont mégis az, hogy mindegyik átfordulhat egyfajta “önpusztító” folyamatba, csak nem mindegy, hogy ezt hogy éljük meg. Ennek okán kezdtem bele a saját endomorf programomba. Újra szét kell lőnöm magam körül a korlátokat…

Valami régi, valami új… Molnár Petivel főztünk!

Molnár Peti a Biotech USA szponzorált Men’s Physique versenyzője. Mások szemében a tipikus nagybetűs WOW! Nekünk annál sokkal több! Régi barátunk, motivátorunk. Vele indultunk, sokat segített Nekünk. Ideje volt a magunk módján meghálálni a sok jó tanácsot, lelkesítést! Együtt főztünk, valami régit és valami újat!

Clean Somlói galuska

Hát akkor következzen sokak nagy kedvence: A SOMLÓI!!! Ezt a sütit azért készítettük, mert Kata egyik kollégája külföldre költözik, így mindenképpen valami magyaros finomsággal szerette volna meglepni. A siker persze nem maradt el.

Örömfőzés, avagy beszámoló a bölcskei Galamb- és nyúlételek gasztrofesztiváljáról

Túl vagyunk az idei “nyúlfesztiválon” is. Harmadik alkalommal szervezte a község önkormányzata, és bizony örömmel tapasztaljuk, hogy minden évben egyre nagyobb az érdeklődés. Azt pedig végképp örömmel tapasztaljuk, hogy idén is sikerült szép helyezést elérnünk a főzőversenyen. Az idén a szervezők első sorban a civil szervezetek csapatos részvételét várták, de egyénileg is lehetett indulni. A…